Várunk titeket idén nyáron is a Bárkába!

Elindult a jelentkezés

A Magyarországi Református Egyház a Bárka tábor esélyteremtő programja keretében elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között, illetve gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek táboroztatását valósítja meg. 

 

A program fő célja a gyermekek esélyeinek növelése, a gyermekek és fiatalok képességeinek kibontakoztatása, a gyermekek egészséges életmódjának kialakítása és a társadalmi együttműködés erősítése élménypedagógiai alapú programok megvalósításával. Ehhez a helyszínt a Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő nyújtja, ahol gazdag programkínálat és felejthetetlen élmény várja az 1-11. évfolyamos tanulókat. 

A táborba 2023. augusztus 14. és 2023. augusztus 26. között, összesen két héten keresztül, 6 napos (6 nap, 5 éjszaka) turnusokban várjuk az ország kevésbé fejlett régióiból érkező, jellemzően a református fenntartású köznevelési-, tanoda- és nevelőszülői hálózatban nevelkedő és tanuló gyermekeket. 

Résztvevők maximális létszáma

Turnusonként legfeljebb 160 gyermeknek és az adott intézményből/egyházközségből jelentkező gyerekszámtól függő létszámú kísérőnek tudunk elhelyezést biztosítani. A sajátos nevelési igényű, vagy fogyatékkal élő gyermekek esetében egyedi elbírálás alapján történik a kísérők számának meghatározása.

Általános jelentkezési feltételek:

  • A turnusokban a minimális jelentkezési létszám intézményenként 15 fő.
  • Csoportonként a táborba jelentkező gyermekek legalább 30%-a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a fogyatékossággal élő gyermekek közül kerüljön ki, amelynek fennállását hatályos dokumentumokkal szükséges igazolni.
  • Az intézmény vállalja, hogy minden 15 gyerekre 1 felnőtt (18 év feletti) kísérőt biztosít.
  • A jelentkezéssel az intézmény egyidejűleg vállalja a jelentkezések koordinálását és összefogását, valamint a gyermekek táborra való felkészítését. A jelentkezéssel az intézmény azt is vállalja, hogy az általa megbízott kísérő a tábor ideje alatt segíti a gyermekek tábori programokon való részvételét és együttműködik a tábor vezetésével.
  • A jelentkezésnél előnyt élveznek a Magyarországi Református Egyház azon intézményei és tanodái, amelyek 2017-ben nyilatkoztak arról, hogy részt kívánnak venni a programban. 

 

A jelentkezés menete:

  • A részvételi szándékról szóló előzetes regisztráció, amely a Bárka tábor Regisztrációs felületén található elektronikus előregisztrációs adatlap kitöltésével lehetséges. A felület a http:/http://barkajelentkezes.reformatus.hu/ weboldalon érhető el. 
  • Ezt követően adunk visszajelzést a választott turnusra történő jelentkezésről. Figyelem! Mivel korlátozott, hogy egy turnus hány főt tud fogadni, így előfordulhat túljelentkezés. Minden ilyen esetet igyekszünk rugalmasan kezelni és alternatív megoldást kínálni. 
  • Pozitív elbírálás esetén a résztvevő gyermekek regisztrációja a tábor Regisztrációs felületén történik, amely magába foglalja a jelentkezési dokumentáció kitöltését, illetve a csatolandó dokumentumok szkennelt formában történő feltöltését.

 

A jelentkezés csak és kizárólag mindhárom rész megadott határidőre való hiánytalan teljesítése esetén érvényes. Az ebből fakadó hiányok, határidőn túli teljesítések miatt felelősséget nem tudunk vállalni. 
A jelentkezés első lépéseként, kérjük, hogy a Bárka tábor Regisztrációs felületén található elelektronikus előregisztrációs adatlap kitöltésével jelezzék felénk részvételi szándékukat legkésőbb 2023. április 6-ig. A Regisztrációs felület jelen Felhívás kiküldését követően érhető el. 

Az elbírálást követően az intézmények a Regisztrációs felületen rögzített e-mail címre kapnak értesítést a jelentkezés eredményéről, legkésőbb 2023. április 24-ig.

Ezt követően az intézmények részvételi szándékukat a tábor Regisztrációs felületén a résztvevők jelentkezési dokumentációinak hiánytalan kitöltésével és visszaküldésével véglegesítik. Ennek pontos menetéről, pozitív elbírálás esetében, tájékoztatással leszünk.

További információ a +3630 575 2254-es telefonszámon kérhető munkanapokon 9:00-tól 16:00-ig, valamint az barkatabor@reformatus.hu email címen.

2023.03.20.

További hírek
Jelentkezés a Bárka Tábor VÁRÓLISTÁJÁRA
2023.06.05.

Ha idén lemaradtál a jelentkezésről vagy van olyan ismerősöd, aki későn kapott észbe, hogy mégis szeretne jönni a Bárka táborba itt a lehetősége, hogy megtegye. Megnyitottuk a Bárka tábor várólistáját.

Elindult a Bárka Tábor lelki egészségfejlesztési kampánya!
2023.05.23.

Feldolgozás, kreativitás, megküzdés

Dorogi Peti, az Intim Torna Illegál énekese így gondolkodik ezekről:

Kattints a videóra és nézd meg te is! 

Elindult a Bárka Tábor lelki egészségfejleszési kampánya!
2023.05.23.

Legújabb részében Zoltán Bettina volt élsportoló, a Ferencváros volt focistája, a Bárka tábor jelenlegi "halásza" mesél hitéről.

Kattints a videóra és nézd meg te is! 

Várunk titeket idén nyáron is a Bárkába!
2023.03.20.

A Magyarországi Református Egyház a Bárka tábor esélyteremtő programja keretében elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között, illetve gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek táboroztatását valósítja meg. 

 

Információ intézményeknek Bárka tábor 2023-as turnusairól
2023.02.22.

I. turnus  2023. augusztus 14-19.

II. turnus  2023. augusztus 21-26.

Református esélyteremtő tábor Balatonfenyvesen élménypedagógiával.

Jelenlegi turnusaink a Magyarországi Református Egyház támogatásából valósulnak meg.

Az előjelentkezési felület 2023. márciusban nyílik meg, kérjük figyelje friss híreinket!

Elindult a táboroztatók jelentkezése a Bárka tábor 2023-as turnusaiba!
2023.02.13.

Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka Tábor programjához!

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…"

(Máté evangéliuma 11,28).

Elindult az intézményi jelentkezés a 2022-es Bárka táborba
2022.02.02.

A Magyarországi Református Egyház 2018-2022 között megvalósuló Bárka tábor esélyteremtő programja keretében elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között, illetve gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek táboroztatását valósítja meg. 

Oktatókat keres a Bárka tábor 2022-ben is!
2022.01.14.

Nagyszabású munkalehetőséget, jó hangulatot és szakmai fejlődést kínálunk ismételten, immár 2022 nyarára: oktatókat keresünk gyerektáborainkba élménypedagógiai gyerekfoglalkozások vezetésére, illetve programokért levezetésére. 

Ugrás a hírekre