

Mohácsy Nikoletta (okányi református lelkész): A Bárka táborban olyan élményt élhettek át gyermekeink és általuk a kísérő felnőttek is, mely mind lelkileg, mind szellemileg, mind fizikailag meggazdagította őket!

Dobos Ágoston (békésszentandrási református lelkész): A tábor végén a gyerekek katartikus sírással búcsúztak egymástól a záró estén, felejthetetlen élmény volt számukra.

Hajdú Zoltán Levente (szóládi református lelkész): „Meg lehet tennem, meg is teszem.” Mert tudok segíteni, és a segítő kézbe belekapaszkodva tudok változni, változtatni.

Beidek Endre (a göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola igazgatója, lelkész): A Bárka egy olyan tábor, amely közben pozitív érzelem keletkezik.

Kormány László (nagyszekeresi református lelkész): A Bárka Tábornak köszönhetően olyan gyerekek is eljuthatnak a Balatonra és környékére, akik egyébként ezt nem tehetnék meg. A programok sokszínűségének köszönhetően a gyerekek élményekkel gazdagon térhetnek haza. Az arcokon lévő mosoly mindent elárul táborban és tábor után egyaránt!

Pallagi Andrea (református lelkipásztor): A Bárka Tábor képes arra, hogy megmutassa ezeknek a gyerekeknek azt, hogy nem csak fájdalmasan és szenvedések között lehet az életet élni, hanem van másik út Jézus Krisztus mellett, ahol ők is feltétel nélkül szeretve, elfogadva vannak.

Tiba Zsolt (szatmárcsekei református lelkész): Közösség, öröm, egység, élmény, összetartozás! Ezek a nyári táborok valóban megérdemlik, hogy pénzt, időt és energiát fordítsunk rá. Hajrá Bárka Tábor! Köszönet és hála a szervezőknek és az anyagi forrást biztosítóknak!

Balogh Róbert (váchartyáni református lelkész): A reménytelenek számára egy olyan kis reménysugár, amit nagyon kevés helyen kapnak meg. Adja Isten, hogy minél több gyermek tapasztalhassa ezt meg.

Gér András (zsinati tanácsos): Áldás van rajta.

Tyavoda Anna (táborozó): Sok pozitív élménnyel gazdagodtam és sok új barátra is találtam!

Tóth Albert (táborozó): Megtudtam sok izgalmas dolgot, és hogy részt vehettem a Bárka táborban, nagyon jó volt.

Német Tibor (táborozó): Sok új barátot szereztem, és ahogy az első napok rosszul indultak, olyan jó lett a vége es remélem, jövőre is lesz.

Herczeg Ádám (táborozó): Nagyon kellemes és jó légkör, kedves emberek, akik nagyon szerethetőek. Csak ajánlani tudom a tábort! Hallgass a szívre bárkát a vízre!

Légrádi Patrik Attila (táborozó): Nagy sok új baráttal és sok élménnyel lettem gazdagabb, amit soha nem felejtek el. Köszönöm ezt a tábornak!

Dávid Dzsenifer (táborozó): Ez a legjobb tábor!

Szabóné Debreczeni Ildikó (pedagógus): Olyan életre szóló élményeket élhettek át gyermekeink, amelyek hatására magabiztosabbakká, nyitottabbakká váltak, javult az önértékelésük.
