2020 is a Bárka tábor éve!
5 turnusban, közel 1000 fiatal vehet részt
Alapos mérlegelés után, szigorú szabályok és elővigyázatosság mellett, de 2020-ban is indulhat a Bárka tábor, melynek keretében 5 turnusban, közel 1000 fiatal vehet részt az élménypedagógiai és hitéleti programokon.
A tavaszi járványügyi intézkedések miatt, az idén hároméves Bárka a megszokottnál kicsit később, augusztus 3-án indul Balatonfenyvesen. A nehéz helyzet egyáltalán nem szegte kedvét a csapatnak. Mind az önkéntesek, mind az intézmények nagy számban jelentkeztek, ami nem is meglepő: a karantén időszakot követően a szokásosnál is nagyobb szükség van a közösségben megvalósuló esélyteremtő programokra. A bentlakásos táborba hátrányos helyzetű, illetve nevelőszülői gondoskodásban élő gyermekek is érkeznek. Számukra a tavaszi időszak komoly kihívásokat jelentett, az online tanulás, a közösségi programok elmaradása tovább nehezíti a helyzetüket, a fejlődésüket. A Bárka tud segíteni az egyéni kompetenciák fejlesztésében, de jelen helyzetben sokkal fontosabb, hogy közösségi élmény nyújt, találkozási lehetőséget biztosít és erősíti a pozitív gondolkodást, a motivációt.
A Bárka munkatársai, a szakemberek folyamatosan figyelik az aktuális járványügyi intézkedéseket és lépéseket tesznek a szabályozások betartására. A tábor korábban is biztonságos környezetet teremtett, figyelt a gyermekek egészségére, de a jelen intézkedések további garanciát jelentenek a programok sikeres lebonyolításra.

2020.08.10.
Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka tábor programjához!
"Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül" (Péld 11,25)
A Bárka, amely a Magyarországi Református Egyház legnagyobb esélyteremtő programja, 2018-as indulása óta több mint 7500 gyermeknek, köztük többszörösen hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű fiatalnak adott lehetőséget arra, hogy a Balaton partján töltsön el egy tartalmas, fejlesztő és élményekben gazdag hetet. 2026-ban 1000 gyerek tölti majd a szünidejét táborainkban, sokan az ország legelmaradottabb térségeiből és a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezve, és először tartunk nyári tábort Kárpátalján is.
Történetek adventtől vízkeresztig
Tavaly bearanyozta az adventünket az Adventi Meseolvasás, ezért idén is meghirdettük a bárkás stábtagok között. Olyan sokan csatlakoztak, hogy idén az advent első napjától egészen vízkeresztig (január 6-ig), vagyis több mint egy hónapon át, minden este várunk Titeket egy-egy felolvasott történettel!
„Sok kicsi láng lepi szerte a várost,
csillog a szem meg a lélek.”
2025. november 28-án tartottuk meg a Bárka Adventi koncertjét a Hold utcai református templomban – egy olyan estét, amelyben együtt, közösségként készülhettünk a karácsonyra.
Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka Tábor programjához!
"... Aki mást felüdít, maga is felüdül." (Péld 11,25b)
Olyan vállalkozó kedvű táboroztatók jelentkezését várjuk végzettségtől, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül, akik már betöltötték 16. életévüket, és gyermekfoglalkozásokhoz kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek, jártasak gyermektáborozásban, gyermekek felelősségteljes ellátásában és biztonságos felügyeletében, késztetést éreznek gyermekprogramokba való bekapcsolódásra, kézműves foglalkozások vezetésére, játéktanításra, mesélésre.
Fonyódliget 1. turnus 2024. július 14-19.
Fonyódliget 2. turnus 2024. július 14-19.
Balatonfenyves 1. turnus 2024. augusztus 5-10.
Balatonfenyves 2. turnus 2024. augusztus 11-16.
Református esélyteremtő tábor Balatonfenyvesen élménypedagógiával.
Jelenlegi turnusaink a Magyarországi Református Egyház támogatásából valósulnak meg.
Az előjelentkezési felület 2024. február elején nyílik meg, kérjük figyelje friss híreinket!
Karácsonyi örömkoncert a Bárka fedélzetén
Kedves ünneplésre gyűltek össze Budapesten, a Hold utcai református templomban a „bárkások”Gyerekek és felnőttek közös koncerttel emlékeztek meg Jézus születésnapjáról. A szervezők célja az volt, hogy kötetlen örömben lehessenek újra közösségben a Bárka táborosok így évközben is.
I. turnus: DunaTv-Létige magazin nálunk forgatott riportja.
II. turnus: Kisfilmünk a sajtónapon Szalai Ádámmal.
A videók a szövegre kattintva nyílnak meg.
Köszönjünk a sok munkát a stábtagoknak!
Ha idén lemaradtál a jelentkezésről vagy van olyan ismerősöd, aki későn kapott észbe, hogy mégis szeretne jönni a Bárka táborba itt a lehetősége, hogy megtegye. Megnyitottuk a Bárka tábor várólistáját.