Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka táborának újabb programjához: a kárpátaljai bótrágyi napközis táborhoz!

Elindult a jelentkezés a bótrágyi őszi turnusra

 

„Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az Úr..." (Zak 2,9)

2025 októberében indult útjára az első napközis tábora a Magyarországi Református Egyháznak a kárpátaljai Mezőkaszonyban. A program sikerességén felbuzdulva szeretnénk egy újabb gyülekezetbe is eljuttatni a Bárka szellemiségét: ezúttal a kárpátaljai Bótrágyi Református Egyházközség az úticélunk. A Bárka élményét azoknak a hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő gyermekeknek szeretnénk elvinni, akiknek legtöbbször nincs lehetőségük arra, hogy táborban részt vegyenek – és akiknek most talán a legnagyobb szükségük van rá.

Célunk, hogy megerősítsük azokat, akik a háború árnyékában is otthon maradva állnak helyt, és vidámságot, közösségi élményt és reményt vigyünk ebbe a sokszor komor, reménytelennek tűnő világba.
Ehhez keresünk vállalkozó kedvű, nyitott szívű táboroztatókat, akik készek belevágni egy különleges, határokon átívelő küldetésbe. Ha benned is ott él a vágy, hogy adhass – és közben te magad is gazdagodj –, akkor itt a helyed a kárpátaljai Bárka fedélzetén, ahol valódi változást hozhatsz gyermekek életébe!

 
 

 

Olyan vállalkozó kedvű, nyitott szívű táboroztatókat keresünk, akik készek belevágni egy különleges, határokon átívelő küldetésbe. Ha benned is ott él a vágy, hogy adhass – és közben te magad is gazdagodj –, akkor itt a helyed a kárpátaljai Bárka fedélzetén, ahol valódi változást hozhatsz gyermekek életébe!

A JELENTKEZÉS FELTÉTELE

  • Szeretettel várjuk MINDENKI jelentkezését! Korábbi kárpátaljai tábori részvétel nem feltétel – új és visszatérő stábtagokat egyaránt várunk!

  • Azon tapasztalt bárkásaink jelentkezését várjuk, akik már táboroztak velünk abban a szerepkörben, amire most jelentkezni szeretnének. Minden szerepkörre maximum 3-3 főt tudunk most elvinni.

  • Vállalja, hogy amennyiben nem rendelkezik érvényes útlevéllel, sikeres kiválasztás esetén határidőre és önköltségen elkészíti azt (a 10 évig érvényes útlevél ára 17.000 Ft.).

  • Részt tud venni a mezőkaszonyi stábbal közös kötelező felkészítőn: 2026. szeptember 5-6., Budapest (Gazdagréti Református Gyülekezet, 1118 Budapest, Rétköz u. 41.).

  • A táboroztatáshoz szükséges erkölcsi bizonyítvány megigénylése és megküldése a Magyarországi Református Egyház részére sikeres kiválasztás esetén.

  • A felkészítőre való eljutás önálló megoldása, útiköltséget nem áll módunkban téríteni.

  • Jó eséllyel tudod vállalni a három napközis táborban való részvételt: egy év alatt három alkalommal tervezünk ugyanazzal a stábbal visszatérni a gyülekeztbe (a következő időpontokat igyekszünk mindig az éppen zajló alkalom végeztével a helyszínen közösen egyeztetni).

 

A FOGLALKOZTATOTTSÁGRÓL

A táboroztatókkal kétféle szerződés kötésére van lehetőségünk:
– munkaszerződéssel foglalkoztatott, akinek a bére bruttó 125.000 Ft., mely az egyéni adózásnak megfelelően változó nettó összeget tartalmaz;
– önkéntesi szerződéssel foglalkoztatott.
A jelentkezés során akár mindkét szerződéstípust is ki lehet választani. Viszont a jelentkezőnek mindenképp tudomásul kell vennie, hogy a különböző szerződéstípusokhoz ugyanazon feltételek kapcsolódnak! Ebben az esetben minden kategóriában figyelembe vesszük a jelentkezését, ami viszont sem előnyt, sem hátrányt nem jelent számára.

Kérünk benneteket, hogy a jelentkezés előtt vegyétek figyelembe: ebbe a gyülekezetbe várhatóan legalább három alkalommal szeretnénk visszatérni ugyanazzal a csapattal, körülbelül egy év leforgása alatt.

 

A tábor időpontja - utazással együtt:
2026. szeptember 17-20., Bótrágy (Kárpátalja

 

 

A SZEREPKÖRÖKRŐL

A Bárka tábor kárpátaljai turnusában többféle szerepkört lehet betölteni. Minden pozíción belül lehet munkaszerződéses és önkéntesi szerződéses foglalkoztatottságra jelentkezni. A regisztrációs felület kitöltésénél elsősorban arról szükséges majd a jelentkezőnek döntenie, hogy milyen szerződéstípusra kíván jelentkezni (akár mindkettőre is lehet).

KAPITÁNY
A délelőtti élménypedagógiai gyerekfoglalkozások vezetését (kapitányok) vállalják. A foglalkozásokat 12-16 fős gyerekcsoportoknak vezetik, a szociális kompetenciákat fókuszba helyezve élménypedagógiai eszközökkel dolgoznak.
A kapitányi jelentkezés feltétele legalább egy élménypedagógiai alapképzés korábbi elvégzése, melynek igazolását a tanúsítvány beküldésével fogjuk kérni a sikeres kiválasztást követően.

KORMÁNYOS
A programért felelős animátorok (kormányosok) gondoskodnak a szabadidős programokról, a kisebb játékok vezetésén keresztül a szabadidős elfoglaltságokon át (sport, kézműves, tánc, játék, stb.), a délutáni programok előkészítéséig és lebonyolításáig.
A kormányosi jelentkezés feltétele, hogy vállalja egy-egy nap, egy-egy nagyprogram teljes levezetését, aznapra a stáb koordinálását.

FEDÉLZETMESTER
A gyermekek jóllétéért felelős (fedélzetmester), a Bárka napi életének szervezésében, a gyerekek tábori napjainak lebonyolításában, az alapvető fizikai és lelki szükségletek ellátásában, a biztonságos, nyugodt és szeretetteljes légkör kialakításában vesz részt aktívan.
A fedélzetmesteri jelentkezés feltétele, hogy vállalja a fedélzetmesteri feladatok precíz ellátását!

HALÁSZ
A halászok, a tábor református hitéleti programját valósítják meg. A szociális kompetenciafejlesztésre irányuló élménypedagógiai foglalkozásokra rákapcsolódva abban igyekeznek segíteni, hogy a bárkás élmények, tapasztalatok hatása valóban hosszútávú lehessen.

A halászok feladatai:
– Reggeli és esti áhítatok megtartása és az éneklések vezetése.
– Imaközösségek szervezése és vezetése a gyerekeknek és a stábtagoknak.
– Igény esetén lelki beszélgetések levezetése.
– Szükség esetén segítség játékok vezetésében, a táborozók napi rutinjának segítése.

 

 

Amit kínálunk:

  1. A Kárpátaljára történő ki- és hazautazás, valamint a turnus idejére a szállás és étkezés térítésmentes biztosítását.
  2. Szállás (a kárpátaljai turnusban): a szállás Mezőkaszonyban, külön vendégházban biztosított, saját fürdőszobával és konyhával, 15 percnyi sétára a magyar határtól. A tábor helyszíne Bótrágy, amely mindössze 10 km-re található a szállástól. A két helyszín között különbusszal fogunk közlekedni.
  3. Elkötelezett, motivált és magasan képzett alkotói közösséget, amelynek tagjai lelkesen, egymást segítve és fáradtságot nem ismerve dolgoznak a gyerekekért.
  4. Kitűnő szakemberekkel dolgozhatsz együtt és egy elhivatott szakmai csapatnak lehetsz a tagja.
  5. A projektben kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a táboroztatók munkájukat a lehető legjobban végezzék, amelynek érdekében folyamatos mentorálást és visszacsatolást nyújtunk.
  6. Hosszú távú szakmai együttműködést a projekt teljes időtartamára.
  7. Mosolyt, jókedvet, támogató közösséget.

 

Amit a jelentkezéssel vállalsz! A jelentkezés menete:

  1. A tábor szilárd és gyermekközpontú értékrendjének elfogadását és tiszteletét, a tábor vezetőkre vonatkozó szabályainak elfogadását és támogatását. A hitbéli elköteleződés nem feltétel, semmiféle vallási vagy világnézeti elkötelezettség vagy semlegesség nem jelent sem előnyt, sem hátrányt, viszont a református értékrend tiszteletben tartása alapvetés.
  2. A helyi közösség és sajátosságok tiszteletben tartása.
  3. A tábor szabályainak, házirendjének, protokolljának betartását – ezeket lesz módod megismerni még a szerződéskötés előtt!
  4. A táborozó gyerekekkel való türelmes, empatikus együttműködést, a gyerekekért érzett felelős, felnőtt magatartást.
  5. A tábor működésével járó fokozott fizikai és pszichikai igénybevételnek való legjobb tudásod szerinti megfelelést.
  6. Tekintettel az Ukrajnában jelenleg fennálló háborús helyzetre, minden jelentkező saját felelősségére utazhat be az országba, vehet részt a táborban, és tartózkodhat az ország területén.
  7. A jelentkezéseddel tudomásul veszed, hogy a táborban a szervezők nem tudnak biztosítani speciális étrendet, így élelmiszer-allergiás vagy ételintoleranciás személy részvétele nem biztosítható.
  8. A táborok egészségügyi biztosításának korlátai miatt szintén nem tudunk fogadni a táborban olyan személyt, akinek azonnali ellátást igénylő, folyamatosan fennálló vagy súlyos reakciókat kiváltó betegsége van.

 

 

A jelentkezés menete:

  1. Rákattintasz a jelentkezési lap gombjára, ami lentebb található.

  2. Ha már rendelkezel regisztrált fiókkal, mert jelentkeztél 2026-os turnusba, akkor csak a belépés gombra kell kattintanod. Ha még nem regisztráltál fiókot, mert korábbi évek bárkása vagy, akkor létre kell hoznod egyet a saját e-mail címeddel.

  3. Ha most hozol létre fiókot, akkor a képernyő tetején található "Stáb jelentkezés" gombra kattintva végig kell haladnod az egész jelentkezési lapon. A jelentkezés akkor tekinthető véglegesnek, ha minden lépést kitöltöttél, és megkaptad e-mailben az automatikus visszaigazolólevelet.

  4. Ha már rendelkezel korábban regisztrált fiókkal, akkor a képernyő jobb felső sarkában található nevedre kell kattintani, majd a lenyíló menüből kiválasztani a "Jelentkezéseim" opciót.

  5. A következő képernyőn a "Műveletek" oszlopból a ceruza ikonra kell kattintani, mellyel szerkeszthetővé válik a korábban leadott jelentkezés.

  6. A jelentkezési lap "Részvétel" fejezetétől kezdve kell módosítani a korábban leadott jelentkezést: hozzá kell adni az új turnust (Turnus neve+ > Turnus kiválasztása > Szerepkör > Hozzáad).

  7. Különös tekintettel kell kitölteni a "Kárpátalja" c. fejezetet, az útlevél igénylésével, ill. útlevélszám megadásával.

  8. Végezetül a "Jelentkezés beküldése" gombra kattintva végelegesíted a regisztrációd, melyet egy rendszerből küldött e-mail is megerősít.

Jelentkezési határidő: 2026. augusztus 23.,
vasárnap, 23:59

JELENTKEZÉSI LAP

A jelentkezések elfogadása a beérkezett jelentkezési lapok értékelése alapján történik (szakmai tapasztalatok, referenciák, motiváció). A jelentkezők számára egy telefonos interjúra is sor kerülhet. A regisztrálók előválogatás után a kiválasztás eredményéről a kiértesítéseket folyamatosan kapják meg a 2026. augusztus 26-tól 28-ig terjedő időszakban. A bekerülteket a 2 napos felkészítő tréningen való részvétel után véglegesítjük, amelynek végén a legalkalmasabbakkal szerződést kötünk. A résztvevők száma korlátozott, ezért ha nem szeretnél lemaradni, jelentkezz mielőbb!

 

További információk és jelentkezés a honlapon, vagy érdeklődés az alábbi elérhetőségeken!

A Bárka tábor csapata nevében:

Siposné Hamza Krisztina

osztályvezető

Magyarországi Református Egyház Bárka Osztálya

Demjén Izabella,

+36202783100

demjen.izabella@kalandokesalmok.hu

 

 

2026.08.01.

További hírek
Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka táborának újabb programjához: a kárpátaljai bótrágyi napközis táborhoz!
2026.08.01.

 

„Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az Úr..." (Zak 2,9)

2025 októberében indult útjára az első napközis tábora a Magyarországi Református Egyháznak a kárpátaljai Mezőkaszonyban. A program sikerességén felbuzdulva szeretnénk egy újabb gyülekezetbe is eljuttatni a Bárka szellemiségét: ezúttal a kárpátaljai Bótrágyi Református Egyházközség az úticélunk. A Bárka élményét azoknak a hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő gyermekeknek szeretnénk elvinni, akiknek legtöbbször nincs lehetőségük arra, hogy táborban részt vegyenek – és akiknek most talán a legnagyobb szükségük van rá.

Célunk, hogy megerősítsük azokat, akik a háború árnyékában is otthon maradva állnak helyt, és vidámságot, közösségi élményt és reményt vigyünk ebbe a sokszor komor, reménytelennek tűnő világba.
Ehhez keresünk vállalkozó kedvű, nyitott szívű táboroztatókat, akik készek belevágni egy különleges, határokon átívelő küldetésbe. Ha benned is ott él a vágy, hogy adhass – és közben te magad is gazdagodj –, akkor itt a helyed a kárpátaljai Bárka fedélzetén, ahol valódi változást hozhatsz gyermekek életébe!

 
 
Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka Tábor 2026 programjához!
2025.12.08.

 

Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka tábor programjához!

"Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül" (Péld 11,25)

A Bárka, amely a Magyarországi Református Egyház legnagyobb esélyteremtő programja, 2018-as indulása óta több mint 7500 gyermeknek, köztük többszörösen hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű fiatalnak adott lehetőséget arra, hogy a Balaton partján töltsön el egy tartalmas, fejlesztő és élményekben gazdag hetet. 2026-ban 1000 gyerek tölti majd a szünidejét táborainkban, sokan az ország legelmaradottabb térségeiből és a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezve, és először tartunk nyári tábort Kárpátalján is.

Történetek adventől vízkeresztig
2025.12.05.

Történetek adventtől vízkeresztig

Tavaly bearanyozta az adventünket az Adventi Meseolvasás, ezért idén is meghirdettük a bárkás stábtagok között. Olyan sokan csatlakoztak, hogy idén az advent első napjától egészen vízkeresztig (január 6-ig), vagyis több mint egy hónapon át, minden este várunk Titeket egy-egy felolvasott történettel!

Adventi koncert a Bárkában
2025.12.05.

„Sok kicsi láng lepi szerte a várost,

csillog a szem meg a lélek.”

2025. november 28-án  tartottuk meg a Bárka Adventi koncertjét a Hold utcai református templomban – egy olyan estét, amelyben együtt, közösségként készülhettünk a karácsonyra.

Bárka tábor 2025. évi felhívás
2025.01.22.

Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka Tábor programjához!

 

"... Aki mást felüdít, maga is felüdül." (Péld 11,25b)  

 

Olyan vállalkozó kedvű táboroztatók jelentkezését várjuk végzettségtől, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül, akik már betöltötték 16. életévüket, és gyermekfoglalkozásokhoz kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek, jártasak gyermektáborozásban, gyermekek felelősségteljes ellátásában és biztonságos felügyeletében, késztetést éreznek gyermekprogramokba való bekapcsolódásra, kézműves foglalkozások vezetésére, játéktanításra, mesélésre.

 

 

Információ intézményeknek Bárka tábor 2024-as turnusairól
2024.02.01.

Fonyódliget 1. turnus 2024. július 14-19.

Fonyódliget 2. turnus 2024. július 14-19.

Balatonfenyves 1. turnus 2024. augusztus 5-10.

Balatonfenyves 2. turnus 2024. augusztus 11-16.

Református esélyteremtő tábor Balatonfenyvesen élménypedagógiával.

Jelenlegi turnusaink a Magyarországi Református Egyház támogatásából valósulnak meg.

Az előjelentkezési felület 2024. február elején nyílik meg, kérjük figyelje friss híreinket!

Karácsony a Bárka fedélzetén
2023.12.27.

Karácsonyi örömkoncert a Bárka fedélzetén

Kedves ünneplésre gyűltek össze Budapesten, a Hold utcai református templomban a „bárkások”Gyerekek és felnőttek közös koncerttel emlékeztek meg Jézus születésnapjáról. A szervezők célja az volt, hogy kötetlen örömben lehessenek újra közösségben a Bárka táborosok így évközben is.

 

2023. nyarán az I. és II. turnusban készült tábori filmek és videók
2023.09.24.

I. turnus: DunaTv-Létige magazin nálunk forgatott riportja

II. turnus: Kisfilmünk a sajtónapon Szalai Ádámmal.

A videók a szövegre kattintva nyílnak meg. 

Köszönjünk a sok munkát a stábtagoknak!

Ugrás a hírekre