2023. nyarán az I. és II. turnusban készült tábori filmek és videók
Nézd vissza és emlékezzünk együtt a jó pillanatokra!
I. turnus: DunaTv-Létige magazin nálunk forgatott riportja.
II. turnus: Kisfilmünk a sajtónapon Szalai Ádámmal.
A videók a szövegre kattintva nyílnak meg.
Köszönjünk a sok munkát a stábtagoknak!
2023.09.24.
„Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az Úr..." (Zak 2,9)
2025 októberében indult útjára az első napközis tábora a Magyarországi Református Egyháznak a kárpátaljai Mezőkaszonyban. A program sikerességén felbuzdulva szeretnénk egy újabb gyülekezetbe is eljuttatni a Bárka szellemiségét: ezúttal a kárpátaljai Bótrágyi Református Egyházközség az úticélunk. A Bárka élményét azoknak a hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő gyermekeknek szeretnénk elvinni, akiknek legtöbbször nincs lehetőségük arra, hogy táborban részt vegyenek – és akiknek most talán a legnagyobb szükségük van rá.
Célunk, hogy megerősítsük azokat, akik a háború árnyékában is otthon maradva állnak helyt, és vidámságot, közösségi élményt és reményt vigyünk ebbe a sokszor komor, reménytelennek tűnő világba.
Ehhez keresünk vállalkozó kedvű, nyitott szívű táboroztatókat, akik készek belevágni egy különleges, határokon átívelő küldetésbe. Ha benned is ott él a vágy, hogy adhass – és közben te magad is gazdagodj –, akkor itt a helyed a kárpátaljai Bárka fedélzetén, ahol valódi változást hozhatsz gyermekek életébe!
Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka tábor programjához!
"Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül" (Péld 11,25)
A Bárka, amely a Magyarországi Református Egyház legnagyobb esélyteremtő programja, 2018-as indulása óta több mint 7500 gyermeknek, köztük többszörösen hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű fiatalnak adott lehetőséget arra, hogy a Balaton partján töltsön el egy tartalmas, fejlesztő és élményekben gazdag hetet. 2026-ban 1000 gyerek tölti majd a szünidejét táborainkban, sokan az ország legelmaradottabb térségeiből és a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezve, és először tartunk nyári tábort Kárpátalján is.
Történetek adventtől vízkeresztig
Tavaly bearanyozta az adventünket az Adventi Meseolvasás, ezért idén is meghirdettük a bárkás stábtagok között. Olyan sokan csatlakoztak, hogy idén az advent első napjától egészen vízkeresztig (január 6-ig), vagyis több mint egy hónapon át, minden este várunk Titeket egy-egy felolvasott történettel!
„Sok kicsi láng lepi szerte a várost,
csillog a szem meg a lélek.”
2025. november 28-án tartottuk meg a Bárka Adventi koncertjét a Hold utcai református templomban – egy olyan estét, amelyben együtt, közösségként készülhettünk a karácsonyra.
Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka Tábor programjához!
"... Aki mást felüdít, maga is felüdül." (Péld 11,25b)
Olyan vállalkozó kedvű táboroztatók jelentkezését várjuk végzettségtől, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül, akik már betöltötték 16. életévüket, és gyermekfoglalkozásokhoz kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek, jártasak gyermektáborozásban, gyermekek felelősségteljes ellátásában és biztonságos felügyeletében, késztetést éreznek gyermekprogramokba való bekapcsolódásra, kézműves foglalkozások vezetésére, játéktanításra, mesélésre.
Fonyódliget 1. turnus 2024. július 14-19.
Fonyódliget 2. turnus 2024. július 14-19.
Balatonfenyves 1. turnus 2024. augusztus 5-10.
Balatonfenyves 2. turnus 2024. augusztus 11-16.
Református esélyteremtő tábor Balatonfenyvesen élménypedagógiával.
Jelenlegi turnusaink a Magyarországi Református Egyház támogatásából valósulnak meg.
Az előjelentkezési felület 2024. február elején nyílik meg, kérjük figyelje friss híreinket!
Karácsonyi örömkoncert a Bárka fedélzetén
Kedves ünneplésre gyűltek össze Budapesten, a Hold utcai református templomban a „bárkások”Gyerekek és felnőttek közös koncerttel emlékeztek meg Jézus születésnapjáról. A szervezők célja az volt, hogy kötetlen örömben lehessenek újra közösségben a Bárka táborosok így évközben is.
I. turnus: DunaTv-Létige magazin nálunk forgatott riportja.
II. turnus: Kisfilmünk a sajtónapon Szalai Ádámmal.
A videók a szövegre kattintva nyílnak meg.
Köszönjünk a sok munkát a stábtagoknak!