Elindult az intézményi jelentkezés a 2021-es Bárka táborba

Töltsük együtt a nyarat!

A Magyarországi Református Egyház esélyteremtő programja keretében elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között, illetve gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek táboroztatását valósítja meg. 

A program fő célja a gyermekek esélyeinek növelése, a gyermekek és fiatalok képességeinek kibontakoztatása, a gyermekek egészséges életmódjának kialakítása és a társadalmi együttműködés erősítése élménypedagógiai alapú programok megvalósításával. Ehhez a helyszínt a Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő nyújtja, ahol gazdag programkínálat és felejthetetlen élmény várja az 1-11. évfolyamos tanulókat. 

A táborba 2021. május 31. és 2021. szeptember 18. között, összesen nyolc héten keresztül, 6 napos (6 nap, 5 éjszaka) turnusokban várjuk az ország kevésbé fejlett régióiból érkező, jellemzően a református fenntartású köznevelési-, tanoda- és nevelőszülői hálózatban nevelkedő és tanuló gyermekeket. 

A választható turnusidőpontokkal és annak korcsoportos összetételével kapcsolatban a következő táblázat ad eligazítást:

Turnus Időpont Helyszín Életkor
1. turnus 2021. május 31-június 5. Balatonfenyves 1-8. évfolyam
2. turnus 2021. június 7-12.     Balatonfenyves 1-8. évfolyam
3. turnus 2021. július 7-12. Balatonfenyves 1-6. évfolyam
4. turnus 2021. augusztus 9-14. Balatonfenyves 7-11. évfolyam
5. turnus 2021. augusztus 15-20. Balatonfenyves 4-10. évfolyam
6. turnus 2021. augusztus 21-26. Balatonfenyves 1-8. évfolyam
7. turnus 2021. augusztus 26-31. Balatonfenyves 1-6. évfolyam
8. turnus 2021. szeptember 13-18. Balatonfenyves 1-8. évfolyam

 

Résztvevők maximális létszáma
Turnusonként legfeljebb 190 gyermeknek és az adott intézményből/egyházközségből jelentkező gyerekszámtól függő létszámú kísérőnek tudunk elhelyezést biztosítani. A sajátos nevelési igényű, vagy fogyatékkal élő gyermekek esetében egyedi elbírálás alapján történik a kísérők számának meghatározása.

Általános jelentkezési feltételek:
- A nyári iskolai szünidő ideje alatt szervezett turnusainkba egy intézmény legfeljebb 40 fős csoporttal jelentkezhet. A tanév első és utolsó heteiben szervezett turnusainkba erdei iskolai program keretében nagyobb létszámú tanulói csoportokat is tudunk fogadni az egyes intézményekből. Mind a szünidői, mind a szünidőn kívüli turnusokban a minimális jelentkezési létszám intézményenként 15 fő.
- Csoportonként a táborba jelentkező gyermekek legalább 30%-a a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a fogyatékossággal élő gyermekek közül kerüljön ki, amelynek fennállását hatályos dokumentumokkal szükséges igazolni.
- Az intézmény vállalja, hogy minden 15 gyerekre 1 felnőtt (18 év feletti) kísérőt biztosít.
- A jelentkezéssel az intézmény egyidejűleg vállalja a jelentkezések koordinálását és összefogását, valamint a gyermekek táborra való felkészítését. A jelentkezéssel az intézmény azt is vállalja, hogy az általa megbízott kísérő a tábor ideje alatt segíti a gyermekek tábori programokon való részvételét és együttműködik a tábor vezetésével.
- A jelentkezésnél előnyt élveznek a Magyarországi Református Egyház azon intézményei és tanodái, amelyek 2017-ben nyilatkoztak arról, hogy részt kívánnak venni a programban. 

A jelentkezés menete:
1. A részvételi szándékról szóló előzetes regisztráció, amely a Bárka tábor Regisztrációs felületén található elektronikus előregisztrációs adatlap kitöltésével lehetséges. A felület a http://barkajelentkezes.reformatus.hu/ weboldalon érhető el. 
2. Ezt követően adunk visszajelzést a választott turnusra történő jelentkezésről. Figyelem! Mivel korlátozott, hogy egy turnus hány főt tud fogadni, így előfordulhat túljelentkezés. Minden ilyen esetet igyekszünk rugalmasan kezelni és alternatív megoldást kínálni. 
3. A résztvevő gyermekek regisztrációja a tábor Regisztrációs felületén, amely magába foglalja a jelentkezési dokumentáció kitöltését, illetve a csatolandó dokumentumok szkennelt formában történő feltöltését.

A jelentkezés csak és kizárólag mindhárom rész megadott határidőre való hiánytalan teljesítése esetén érvényes. Az ebből fakadó hiányok, határidőn túli teljesítések miatt felelősséget nem tudunk vállalni. 
A jelentkezés első lépéseként, kérjük, hogy a Bárka tábor Regisztrációs felületén található elelektronikus előregisztrációs adatlap kitöltésével jelezzék felénk részvételi szándékukat legkésőbb 2021. február 28-ig. A Regisztrációs felület jelen Felhívás kiküldését követően érhető el. 

A jelentkezés elbírálására 2021. március 12-ig kerül sor. Az elbírálást követően az intézmények a Regisztrációs felületen rögzített e-mail címre kapnak értesítést a jelentkezés eredményéről, legkésőbb 2021. március 12-ig.

Ezt követően az intézmények részvételi szándékukat a tábor Regisztrációs felületén a jelentkezési dokumentáció hiánytalan kitöltésével és visszaküldésével erősíthetik meg. 

További információ a +3630 575 2254-es telefonszámon kérhető munkanapokon 9:00-tól 16:00-ig, valamint az sdg.palyazat@reformatus.hu email címen.
 

2021.02.01.

További hírek
Bárka tábor- várólista
2024.03.18.

Ha idén lemaradtál a jelentkezésről vagy van olyan ismerősöd, aki későn kapott észbe, hogy mégis szeretne jönni a Bárka táborba itt a lehetősége, hogy megtegye. Megnyitottuk a Bárka tábor várólistáját.

 

Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház 2024-es Bárka Tábor programjához!
2024.02.19.

Csatlakozz a Magyarországi Református Egyház Bárka Tábor programjához!

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” (Máté evangéliuma 11,28).

A Magyarországi Református Egyház 2018-2022 között megvalósuló Bárka tábor programja keretében elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között, illetve gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek táboroztatását valósította meg. 2023 - ban a pályázat fenntartási időszaka kezdődött meg, 2024-ben pedig több, mint 700 gyerek tölti a szünidejét táborainkban, sokan az ország legelmaradottabb térségeiből és a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezve. 

 

"Ha semmit mást nem tettema nyáron,

mint mosolyt csalatm 200 gyermek arcára

akkor hasznos volt a nyaram, és az egész évem."

 

Információ intézményeknek Bárka tábor 2024-as turnusairól
2024.02.01.

Fonyódliget 1. turnus 2024. július 14-19.

Fonyódliget 2. turnus 2024. július 14-19.

Balatonfenyves 1. turnus 2024. augusztus 5-10.

Balatonfenyves 2. turnus 2024. augusztus 11-16.

Református esélyteremtő tábor Balatonfenyvesen élménypedagógiával.

Jelenlegi turnusaink a Magyarországi Református Egyház támogatásából valósulnak meg.

Az előjelentkezési felület 2024. február elején nyílik meg, kérjük figyelje friss híreinket!

https://barkajelentkezes.reformatus.hu/login

Információ intézményeknek Bárka tábor 2024-as turnusairól
2024.02.01.

Fonyódliget 1. turnus 2024. július 14-19.

Fonyódliget 2. turnus 2024. július 14-19.

Balatonfenyves 1. turnus 2024. augusztus 5-10.

Balatonfenyves 2. turnus 2024. augusztus 11-16.

Református esélyteremtő tábor Balatonfenyvesen élménypedagógiával.

Jelenlegi turnusaink a Magyarországi Református Egyház támogatásából valósulnak meg.

Az előjelentkezési felület 2024. február elején nyílik meg, kérjük figyelje friss híreinket!

Balatonfenyves 2. turnus - 2024. augusztus 11 - 16.
2024.01.25.

Az intézményeknek szóló előjelentkezési felület 2024. márciusában nyílik meg, kérjük figyelje friss híreinket!

Táborvezető: Kovács Nikoletta, Turnusvezető: Takács Nándor, Misszióslelkész: Zoltan Bettina

Balatonfenyves 1. turnus - 2024. augusztus 5 - 10.
2024.01.25.

Az intézményeknek szóló előjelentkezési felület 2024. márciusában nyílik meg, kérjük figyelje friss híreinket!

Táborvezető: Kovács Nikoletta, Turnusvezető: Bányai Sándor, Misszióslelkész: Pálfalvi Júlia Viola

Fonyódliget 2. turnus - 2024. július 14- 19.
2024.01.25.

Az intézményeknek szóló előjelentkezési felület 2024. február 1-én nyílik meg, kérjük figyelje friss híreinket!

Táborvezető: Kovács Nikoletta, Turnusvezető: Demjén Izabella, Misszióslelkész: Pálfalvi Júlia Viola

https://barkajelentkezes.reformatus.hu/login

Fonyódliget 1. turnus - 2024. július 14- 19.
2024.01.25.

Az intézményeknek szóló előjelentkezési felület 2024. február 1-én nyílik meg, kérjük figyelje friss híreinket!

Táborvezető: Kovács Nikoletta, Turnusvezető: Nyerges Anna, Misszióslelkész: Janiné Sándor Kincső

https://barkajelentkezes.reformatus.hu/login

Ugrás a hírekre